II. Lajos rejtélyes halála

Szekcső szerepe a mohácsi vészben.

(1526.)

Honfi! ha megállsz Mohácsnál, s képes vagy megérteni egy nemzet halálának nagy mivoltát; ha erkölcsi erőd képes felfogni a király-gyilkosságnak iszonyú vétkét: fordítsd könnyüs szemeidet Mohács bús téréitől a Cselye patakon túl elterülő hét halomra, melyen Szekcső emelkedik; s kérdezd, melyik az igazi temető? Mohács-e, avagy Szekcső?!-

A fent emlitettek szerint Lajos király, mielőtt a csatába ment, Szekcsőn állapodott meg, hol a Macedoni családnak vendége volt; s innét ment a végzetes ütközetre.

Hagyjuk a csata lezajlásának leírását, mert ez csak újra felidézné ama napnak keserű óráit, melyen a reggel aranypompában felragyogó nap egy maroknyi népnek óriási áram ellen intézett, hősi küzdése után sűrű felhők mögé bújva küldte bucsusugarait, s sebes záporral akarta lemosni a szent honfi-vért, mely az édes hazáért ömölt; mintha lemosni kívánta volna e szent vérrel egyszersmint a szégyent is, mely a másfél századig félhold ragyogása alatt nyögő nemzetnek homlokára lett vésve!

Nem moshatta le; ott setétedik bús felhőként ma is, mert 1526. aug. 29. fekete betűkkel van bevésve a történelem lapjaira, s szomorúan hirdeti a viszálkodás, visszavonás, pártoskodás, nagyravágyás, engedetlenség s oktalan elbizakodottság rút vétkeit, melyek a magyar nemzet színét, erejét elrabolva, önállóságát örökös sírba temették!

A végzetes ütközet véget ért; — a félhold felragyogott! »0mló zápor fődé — mondja jeles történetírónk, Horváth Mihály — azon kevesek futását, kik a csatatérről megmenekültek; de hét főpap Szalkay s Tomory érsekekkel s 28 világi zászlós úr, ezek között Draghfy János, Ország Ferencz, Szapolyay György, 500 főbb nemes és mintegy 20,000 vitéz áldozatul esett.

Báthory nádor, Broderics püspök és kanczellár, Herényi Péter, Battyányi Ferencz és Tahy János szerencsésen megmenekültek. A király Atzél és Czettricz kamarások kíséretében futott el a csatából; de tőlük aztán elszakadt; és midőn a Cselye palakon átugrálni akart, lova a meredek partról hanyatt esett, s a szerencsétlen Lajos a mocsárba fuladt.«*)

A király halálát tehát ekkép írja le Horváth Mihály, s vele e nézetben nagyon sok történetíró osztozik. A többi történetírók még hozzáteszik, hogy ismeretlenek által a király a Cselye patakból kivétetett s fegyverzetéből, hadi öltözékéből kivetkőztetve, a patak partján eltemettetett, hol már rothadásnak indult teste csak október közepén kerestetett fel s vitetett Fehérvárra.

Eme történetírók állításával homlokegyenest ellenkezik Szerém Györgynek. II. Lajos s később Zápolya János udvari káplánjának állítása, ki teljesen más alakban tünteti fel a király vesztét.

Szerinte a menekülők között vala II. Lajos király is, három lestőrétől, Atzél, Trepka és Czettritz kamarásoktól kisérve: midőn Bulda felé menekülendő, az esőtől megdagadt Cselye patakhoz ért, fáradt lova partra kapaszkodás közben a hínárban lábaival megfeneklett, s hátraestében a királyt a mocsárba nyomta. Tomory Pál és Szapolyay György hadvezérek menekülés közben értesülvén Czettritz Ubald, sziléziai nemes és királyi udvarnok által a király esetéről, rögtön visszalovagoltak s a megnevezett Cselye patakból Lajost élve kiszabadították és magukkal vittek a 2 mértföldnyire fekvő Szekcső faluba, hol a Dunának egy ágán átkelvén a plébániára szálltak. **)

A plébános szobája — írja tovább Szerem — heves (stuba) volt, hol Lajos királyt levetkeztették érczpánczéljából és sisakjából

………………………………………………………………………………………………

*) Horv. Mihály. Magyar. Tört. 235. 1.

**) A Duna folyam 1520-ban is úgy, mint a jelenben Báta irányában két ágra oszlott; az egyik Baracska felé, a másik Szekcső mellett Mohács felé, s képezték a szekcső-mohácsi, vagy margitai szigetet; a különbség csak az, hogy a két ág megfordított arányban állott ekkor víz dolgában és mélységére nézve. Az innenső, vagyis szekcsői ág oly sekély volt. hogy a népmonda szerint azon könnyű módon át lehetett szállni, mert beletévén a vízbe egy lófejet, ezen könnyen átléphettek a túlsó partra; a miért is ezen időben Szekcső jó részben a mostani szigeten volt építve, s meglévőn már a templom — a most romokban heverő angyalok temploma — a plébánia is ide helyeztetett ; később a hitéletről szólván, ezen templomomladékról is bővebben megemlékezünk. Szerző.

…………………………………………………………………………………

A királyt, midőn fáradtan üle, kis felújulás után késztették, hogy étkezzék. Tomory Pál ekképpen szólt: »Étkezzék királyi Felség! mert a törökök gyorsan sietnek utánunk!« Erre pedig Szapolyay igy szólt Tomoryhoz: »Nagyságod pedig menjen saját szállására, én hasonlóan a magaméra, ne késsünk, azonnal Buda felé kell lovagolnunk. «

»Én kész vagyok« — monda Tomory, mire ismét Szapolyay: »Egyedül menjen Tisztelendőséged szállására, én a király védelmére mégis itt maradok.«

Tomory Pál lámpavilágnál elment szállására cselédjeivel. Midőn Tomory eltávoza, Szapolyay György szóla Lajos királyhoz: >Te dorbézoló király! Te buja király! Te igazságtalan király, mert elvesztetted egész Magyarországot és minden ősi jogainkat, Lőrincz *) herczeg birtokait, ki magát kötelezte magvaszakadása esetére, mint atyánk is viszont a kölcsönös örökösödésre.> — Monda erre Lajos király : »Nem az én akaratom, hanem az országnagyoké!< Ekkor Szapolyay Görgy a királyt torkánál megragadva, mérges dühvel egy háromélű csehkarddal jobb oldalán három helyen átdöfte. Czettritz és más udvarosai a királyi felségnek megrémültek, és Tomory Pál érsek szállására futottak, erős hangon kiáltván: »Hamar, hamar. Nagyságos Úr, mert Lajos királyt Szapolyay Görgy megölte!« Mit Tomory érsek hallván, sietve felkelt s környezetével Szapolyay Györgyre rohant, és őt meggyilkolta. Ezt hallván Szapolyay György hadvezére és a György párt nagyrésze, megölték Pál érseket. **)

………………………………………………………………………………………………

*) Ujlaky Lőrincz herczeg. Szerző.

**) Szerem György (406. lap.) 

……………………………………………………………………………………………..

A meggyilkolt Lajos királyt mezítelen lábbal — arany harisnyával ((Camessia) melyet a királynő sajátkézüleg készített — nyakáról lánczonfüggő, kis aranykereszttel — arany gyűrűvel — melyet menyegzője korától fogva ujján viselt — felismerhető jelül; — s annak utána saját ruhájába öltöztetve — mely vérrel vala befecskendezve — mint vértanút gyolcsba borogatva éjfélben a Cselye patak partján, közel a Csele faluhoz, lámpa világánál ásott sírba tették le ... Ott feküdt szegény Lajos király >Keresztelő Szt. János fővétele< ünnepétől október hó derekáig.

Szerém György emlékirata 408. lapján említi továbbá, hogy Szolimán török császár Lajos király elhunytáról hírt vevén, Huda várának megszemlélésére nagy diadallal indult.

Szapolyay hadvezérének rendeletére György és Pál országnagyok egy márványkoporsóba a falu templomába belétettek. *)

A mohácsi gyászos esemény után Zápolya János, erdélyi vajda Budavárát >Mindenszenlek« napján 1520-ik évben elfoglalván, először is Lajos király tetemének hollétéről óhajtott tudomást venni >és — folytatja Szerém György — elkülde minket két káplányát érette két négyes fogattal, és őt azon alakban találtuk, a mint fent le volt írva róla. És testét szagtalanul elvittük Fehérvárra eltemetés végett.

János ez idő alatt Budán készíttetett 100 arany forinton az aranyművesekkel egy igen szép koronát, és királyához s kegyes urához illő tisztelettel eltemetteté őt Szt. Márton napján, szombaton. Önmagát pedig, kit kevésbé tiszteltek, inkább féltek, — vasárnap megkoronáztatta a Magyarok királyává. És ez így végeztetett egy alázatos káplánya által,- kinek Lajos király igen kegyes ura volt.

*) E pontra nézve megjegyzem, hogy 1840—41-ik évben Scitovszky János, akkori pécsi püspök, utóbb esztergomi prímás, felszólítására a szekcsői szigetben ásatások történvén, az »Angyal kápolná«-nak romjai alatt négyszögű falak között egy sírban két, egymás mellett fekvő csontváz találtatott, mit azonban az ásók. mire a felügyelő odaérkezett, szétszórlak. Igazolja e tényt a helybeli nép, mely az ásatás körülményeire még élénken emlékezik, íme a királygyilkos és annak megbosszulója egy sírban! Szerző.

És láttam és láttuk jobb oldalán a három szúrást. *)'

Ezek Szerem György szavai! Közbevetve megjegyezzük, hogy Lajos király vesztét Broderich is leírta, ki szintén udvari papja volt Lajos királynak, ő azonban Lajost a Cselye patakban fulladtnak állítja. Broderiech Szapolyay kegyeit kereste, s csakugyan el is nyerte, midőn általa váczi püspökké tétetett; eszélyességből hallgatott tehát az egész eseményről; — mig Szerém György, jóllehet szintén udvari papja lett Szapolyaynak, részrehajlatlanul, és pedig még János király életében tárta fel az egész dolgot a nyilvánosság előtt; mit, ha nem a megtörtént tényt írta volna le, ily nyíltan meg nem tehetett volna.

Megfigyelésre méltó Jászay Pál véleménye, ki jeles munkájában**) ekkép szól: ». . . . Egyébiránt Lajos király halálának miképen való története még homályban fekszik és későbbi felvilágosításra vár. Figyelmetgerjesztő ugyanis az, mit Szeréin György állit, ***) mert kétséget nem szenved többek között az, hogy Zápolya György holt teste a mohácsi csatatéren nem találtatott; — bizonyos, hogy a török táborban az ütközet után hosszú dárdán körülhordozott fejet csak némelyek mondták Tomory Pálénak, valamint egy fejről szintén mondatott, hogy a király feje; — hogy ezen állítás alaptalan volt, a feltalált király teste bebizonyította; így lehetett ez Tomorynak állitott fejével is.****)

………………………………………………………………………………………………

*) Szerém 408.

**) Jászay Codex I. köt. 166. lap.

***) S itt leírja Szerémnek fentebb idézett szavait.

****;) Különben Broderich is. ki a csatán szintén jelen volt, megjegyzi: • II. Laj. a moh. harcz, stb.< czimű művének 73. lapján, hogy a királlyal együtt tűnt el Tomory is a csatatérről.

……………………………………………………………………………………………..

Igaz, hogy a király holt teste nem a Cselye patakban, hanem annak partján, és pedig fegyverzetéből kivetköztetve, egy új sirban találtatott meg; közhír volt — Sperfogel szerint — hogy a király áruló kezek által esett el; Szerem és Szolakszade *) mondják, hogy a király testén sebek voltak; és legnevezetesebb, hogy ezelőtt néhány évvel a szekcsői egyházban ugyanott, hova Szerém utasita, felásás történvén, két holt test maradványaira akadtak.*

Ezek Jászay Pálnak szavai!

Ezen történelmi adatok után lássunk pár logikai következtetést, a melyek — lehet hogy tévesek — de tagadhatatlanul természetesek, s az egész ügyre vonatkozólag tán nagyobb világot vetni képesek.

Csaknem lehetetlennek látszik az, hogy a királyt, midőn a végveszélyt látva, menekülésre fordította lovát, testőrei teljesen magára hagyták volna; vagy ha kisérték s ő lovával a patakba hanyatlott, akár hű ragaszkodásból, akár szolgálati hűségből, akár pedig önző reményből ki ne szabadították volna! Ez annál lehetetlenebbnek látszik, mivel akkor, midőn a király menekült, Broderich **) szerint a csata még javában folyt, s a végzetes ütközet az ágyuk torkánál csak ezután következett; s így a menekülőkre nézve nem volt még annyira sürgős a (utas és sietség, és nem volt még az üldöztetési félelem sem oly nagymérvű, hogy saját életüket megmentendők, megfeledkeztek volna urok s királyuk iránt tartozó hűségről s gondoskodásról. Nagyon helyesnek itélendő tehát Szerem állítása, mely szerint Czettrich v. Czettritz által Tomory és Szapolyay, kik Broderich fent jelzett szavai szerint szintén a királlyal menekültek, őt a mocsáros patakból élve kiszabadították s magukkal vitték. ***)

Feltéve azonban azt az esetet, hogy Lajos király csakugyan a Cselye patakba fulladt, érthetetlen, vajjon a később eltemető miért vetkőztette őt ki hadi öltözékéből s fegyverzetéből?-

……………………………………………………………………………………………..

*) Szolakszade török történetíró volt. Szerző.

**) Broderich  »II. Laj. a moh.  harczon tört.  veszed.«   cz.  m. 73. 1.

***) Syrnius. (Jászay Pál II. k. 7.)   »Lulovicum  regem ultra paludem exportaveramus sane et integre Georgius Zepusiensis et Paulus Tomory.»

………………………………………………………………………………………………

Miért dobta ezen öltözéket a Cselye patakba, mert ezt el kellelt volna tennie, hogy kellő időben előmutathassa? és ha a futás oly valóban sürgős lett volna, hogy Czeltrilz és társai saját életük védelméből a Cselyébe hanyatlott királyt gyámolatlanul magára hagyták, vajjon annak, ki őt ruháiból kivetkőztette s eltemette, hogyan volt minderre ideje? s vajjon Czettritz, ki önéletével törődve, hanyathomlok futott a megmenekülés reményében, hogyan tudta oly biztosan a helyet, hol a király holt teste eltemetve volt, hogy a holt test keresői előtt már messze távolból rámutatni képes volt?!

Feltéve tehát, hogy a király a Cselyébe fulladt, mindezen kérdések teljesen érthetetlenek s ki nem magyarázhatók!

Igaz, hogy háborús időkben csaták után az elesett vitézeket eltemetni szokták! lehet tehát, hogy Lajos király holttestét is e szokásnak hódolva temették el; de ekkor két út van: vagy az ellenség találta fel, vagy pedig a honfiak közöl valaki. Ha az ellenség találta fel, hihetetlen, hogy bárki volt is a feltaláló, a fényes öltözékről fel ne ismerte volna, ha nem is a király személyét, de valamely főúrnak személyét, kit parancsnoka elé vitt volna nagyobb dicsőségére a győzelemnek; nem pedig kivetkőztetve ruháiból, a Szerem által leirt módon, egyszerűen eltemette volna. Ha pedig a honfiak közül találta fel valaki, vájjon ez a valaki miért dugta el a ruhát a Cselyébe, s önmagát is miért titkolta el, midőn reá »a király holttestének feltalálója< czim érdemet szült volna ? Avagy tán az illető eltemető a törökök üldözésének lőn martaléka ? Azt hisszük, ha vehetett magának annyi időt, hogy a királyt ruháiból kivet-kőztesse, sírt ásson és a hullát a fent leirt módon felismertető jelvényekkel ellássa stb., minden bizonnyal rendelkezett annyi idővel is, a mennyit a menekülés megkívánt.

Mindezt azonban — jóllehet a lehetetlenséggel határos — megengedve, még jobban homályba burkolódzik ama kérdés, hogy Czeltritz, ki elhagyva a királyt, elmenekült, hogyan ismerte és tudta a helyet, mely a király ideiglenes sírját képezte?! Mert megengedve azt is. hogy ő felismerte a tájt, melyen a menekülési út vezetett, érthetetlen ismét az. vajjon hogyan tudhatta ő a királynak bekövetkezett halálát, s hogyan tudhatta, hogy őt csakugyan azon helyen temették el,   melyet messziről már megmutatott, s melyen a holttestet csakugyan fel is találták?

Mindez a homály biztosan enged következtetni arra, hogy Szerém Györgynek igaza van, midőn azt állítja, hogy a király Szekcsőn a plébánián levetkőzve öletett meg, s innét vitetett a Cselye patak partjára eltemetés végett!

Kérdezheti ugyan erre nézve valaki, hogy miképen lehet azt csak feltételezni is, hogy a megölt király testét Szekcsőről Mohács felé, az ellenség torkába vigyék, és ott temessék el? avagy mi czél vezérelte volna őket erre? Vájjon azt akarták-e ezzel elhitetni, hogy a király a csatában esett el?

Ezen nehézmények azonban csak látszólagosak ! Nagyon is elképzelhető az, hogy ők a holttestet Mohács felé, s igy az ellenség torka felé hurczolva, ott eltemethették; mert ekkor már a csata lezajlott, s a maroknyi nép kevés kivétellel a csatatéren hevert.

Miért üldözte volna tehát a győztes török azt a pár menekültet nyomban a csata után az omló záporban és setétségben az ismeretlen vidékeken, midőn a csata megnyerése után határozatba vett tervét, Buda felé rohanni, másnap is megkezdhette ?

A czél pedig, a melyért nem hagyták öt a meggyilkoltatási helyen, nem volt ugyan az, hogy elhitessék a királynak a csatában kapott sebeiben történt halálát; mert ebben méltán kételkedhetett volna bárki is, ki a király tetemét hadi öltözet s fegyverzet nélkül külön sirba temetve találta volna fel; — hanem az volt, hogy a gyilkosságot eltitkolják, sőt még a gyanút is elhárítsák; mert ők, kik — mint a következőkben látni fogjuk — biztos számításból tették el a királyt láb alól, nem akarhatták azt, hogy a király hullája végképen eltüntetve legyen, mert e hullára Lajos király halálának tényleges bebizonyítása alkalmával nagy szükség leendett; hanem épen a hullának a Cselye patakhoz történt visszavitele s ott végbevitt eltemetése által akarták a gyilkosság gyanúját is eloszlatni; sőt a közhírré lett véleményt, Lajosnak a Cselyébe történt befulását, épen ezen tett által akarták megerősíteni!

És ez nagyon is világos; mert ha Szekcsőn találják fel a hullát, vajjon mit hozhattak volna fel a király halálának okául, főleg akkor, midőn a király oldalán kardvágások nyoma is volt?

Szerem Györgynek fent idézett szavai a király oldalán sebhelyeket említenek : »És láttam és láttuk jobb oldalán a három sebhelyet* ... és e sebhelyek ugyancsak Szerem állítása szerint — miként a király meggyilkoltatásának körülményeit beszélvén, megemlíti — cseh karddal történtek volna. E sebhelyekre vonatkozólag megengedve azt is, hogy tán nem is csehkardnak nyomai voltak — minővel a török nem harczolt — miként Szolakszade török iró után Hammer-Purgstall kérdezi, mi is kérdezhetjük: »Miért hallgattak a magyar hírnökök és történetírók a király ama mély sebeiről, ha azokat a csatatéren kapta; holott a nemzeti becsület és a gyászoló szivek vigasz-tálasa inkább azoknak nyilvánosságra hozatalát kívánta volna? Miért nem kerestette fel Szapolyay János (vajda) György testvérét az élők vagy holtak között? És miért nem iparkodott annak holt testét a megillető fényes pompával eltemettetni? — Azért, mert testvére, Szapolyay György, a gyilkosságot politikai számításból követte el, mivel akkor Ausztria, s főképen Szapolyay János, politikai számítással s mindenre kész elszántsággal vágyott és számított a magyar királyságra — s Szapolyay Jánosnak mindenesetre nagyon fontos oka volt e gyászos eseményt napfényre nem hozni, s érdemleges elégtétel s megboszulás helyett inkább saját előnyére és czéljaira felhasználni. Mária — az özvegy királyné — pedig inkább testvérbátyjának, Ferdinándnak jövőjével, mint szerencsétlen véget ért király-férjének multával törődött; s végül a magyar nemzet — melynek előkelőbb köreibe bizonyára kiszivárogtak a titkolt események — fájlalva hallgatott, s inkább szégyenlette e gyászos tényt, és inkább pártokra szakadozott, minthogy Lajos király halálának mivoltát — az általános fejetlenség, zűrzavar és borzalom bekövetkezett napjaiban — a nyilvánosság előtt felderíteni iparkodott volna.< *)

…………………………………………………………………………………..........……

*) Hammer-Purgslall. Mogyorósy Ján. »Tört. adatok stb.« cz. mű 44. lapján.

 .............................................................................................................

Hogy Lajos királynak Zápolya vagy Szapolyay György által politikából véghezvitt meggyilkoltatását valószínűbbé tegyük, nem lesz felesleges meghallgatni Pethő Gergely szavait, ki a mohácsi veszedelemről beszélvén, igy ir : *)

»Ezen, a mi szerelmes hazánknak és nemzetségünknek siralmas, nagy és szörnyű veszedelmén, noha nemcsak a magyar nemzetnek maradékai, de az egész kereszténység is méltán kesereghetett volna; mindazonáltal találkoztanak sokan, kik a jámbor, ifjú királynak halálán nem igen bánkódtak; főképen Zápolya János vajda, a királyságnak reménységeért, kit ő régtől fogva fölötte szomjuhozván, kívánt vala, a tisztjeitől megfosztott Verbőczy Istvánnal és az ő pártján valókkal együtt. Mert ezek értvén Lajos királynak veszedelmét, az urakat és nemeseket, kik akkor János vajda mellett valának, a Táborban szüntelen futtyák és kerülék vala, sok szép, mézes szókkal és magok ajánlásával, hogy idegen nemzetet ne hoznának be a királyságba; hanem tekintenének a magyar vérekre és nemzet­ségére, János Vajdára, ki sok és nagy megverésében szolgált az országnak; és emelnék ötet a királyságra. Ki tudgya, ki légyen oka annak a veszedelemnek ? Én senki felől semmi bizonyos ítéletet nem teszek, de sokan sokat írnak felőle, mintha szántszándékkal a királyságnak kívánságáért nem sietett Zápolya János a király segítségére jönni az ütközetre. Ki ha bizonyos való, örökké való átokra és szidalomra volna méltó érette Zápolya János. Jól lehet, vannak sokan, a kik mentik erről a gyanuságról. Azért tsak az igaz Isten szüveknek általlátója és tudója!«

Továbbá Szalay László **) is ezen ügyre vonatkozólag írja, hogy »Zápolyay >A vajda< - — — nem bánná, ha az ország veszendőbe menne, hogy alkalma lenne azt Erdély segélyével visszanyerni s magát királlyá tenni!<

Podhraczky József, történet-búvár pedig igy nyilatkozik :***)

………………………………………………………………………………………………

*) >Rövid magyar krónika  MDCCXXIX. 101—102. lap.«

**) Szalay László e. m. III. k. 524. 1.

***) Podhrarzky József az 1832-ik évi >Tudományos Gyűjtemény< V-ik. vagyis májusi kötetének lapjain a mennyiben figyelembe vette az akkori irók bagyományait s azokat részre hajlatlanul megbírálta, tette a fenti nyilatkozatot.

……………………………………………………………………………………………..

•>Mindezek tehát bizonyossá tesznek bennünket, hogy Zápolya János volt II-ik Lajos gyilkosa és hazánk veszedelmének eszközlője,< és ismét: »Bámulva csudálom Verantius ignzságszeretetét, hogy ő jóllehet elejéntén János részére állott, mégis oly szárazon megmongya az igazat, de különben is Ferdinánd hibáját is szokott s vele született egyenességgel feljegyzi!<

A mi most már a meggyilkoltatás helyét illeti, Szerem György és mások állítása után, kik mondják, hogy a csatából menekülő Lajos a Duna egyik ágán kelt át, s ott a plébániára szállt, — nem lehet más, mint a várhegynek épen átellenben fekvő, a most már romokban heverő »Angyalok kápolnája< környékén. A fent mondottak szerint a Duna ekkor itt kis ágat képezett, Szekcső pedig a mostani szigeten terült el, s itt volt a plébánia is; itt történt tehát a meggyilkoltatás is. A szintén fent emlitett ásatások alkalmával talált két emberi csontváz, mely Tomory és Zápolya György hullájára enged következtetni, szintén ezt bizonyítja.

Ellenvetésül felhozhatná valaki, hogy Lajos király kíséretével együtt Mohácsról menekülvén, hogyan állapodhatott meg már Duna-Szekcsőn, mi Mohácstól csak pár órányi távolságra feküdt és a Budára vezető országúton első állomás volt?!

Eltekintve attól, hogy Szekcsőre Lajos király csak kicsinyke pihenőre szállt be, miként ezt a Szapolyay és Tomory között végbevitt, fent idézett beszélgetés, mit a plébános szobájában tartottak, kétségtelenné tesz; — eltekintve továbbá attól is, hogy a koromsetét éjben s omló záporban a törökök üldözésétől félniök nem igen kellett; — a király bátran vonulhatott, mint menedékhelyre, e fent emlitett »Angyalok kápolnája< mellett levő paplakba, mert ekkor a Duna magasabb vízállása volt; a hosszas nyári záporoktól minden patak és ló a szokottnál gazdagabb volt vízben; s igy a megáradt Duna a túlsó részt teljesen elzárta, úgy hogy, ha a győztes törökök azonnal útnak indullak volna is Buda felé, ezen, a Dunán túl levő helyet mégis elkerülték volna, s csakis az innenső várat kutatták volna ki s rombolták volna le, mint azt a következő napokon meg is tették.

Kinek van tehát igaza? Annak-e, ki sok történetiró után indulva, Lajos királyt a Cselye patakba fulladtnak állítja ? — vagy annak, a ki a fent elősoroltak alapján öt Szekcsőn meggyilkoltnak hiszi? — minthogy ez utóbbi különben sem változtat ma már semmit a történelmen, legyen kinek-kinek egyéni felfogására s ítéletére bizva!

Nekünk, kik a meggyilkoltatást hisszük, szolgáljanak a fent elősorolt hitelt érdemlő iratok bizonyságul, s ha kell — mentségül!

Édes hazánknak eléggé kijutott a gyászból, midőn 24000 tetterős fia halálával, szine, virága hervadásnak indult; s a munkátbiró karok ereiből kicsergedező vérben a magyar nemzet piros vére ömölt ki; s ha még ehhez a királygyilkosság rút bélyege is homlokára lett vésve, fajdalma csak kinzóbb, szégyene még égetőbb: mert akkor a magyarra őseinek dicső erénye már nem egyéb, mint pályáját hamar befutott meteor, mely letűnt, lefutott az égboltról; belemerült a megsemmisülés tengerébe, hogy onnét soha többé fel ne jusson s a magyar nép felett az égbolt örökre borult legyen!

 (Gosztonyi Jenő: Duna-Szekcső a múltban és jelenben c. munkája alapján)

lásd még: http://epa.oszk.hu/00000/00021/00027/0004-1f9.html

Emléktábla a Polgármesteri Hivatal homlokzatán Dunaszekcsőn (kattintson a képre)