A szekcsői Fehérkereszt újraszentelése és históriája

A Szekcsői Németek Kissebbségi Önkormányzatának kezdeményezésére elkészült a falu északi határánál (volt fateleppel szemben) lévő kereszt helyreállítása.

  A Fehérkereszt ünnepélyes újraszentelésére 2004. augusztus 20-án került sor.
feher_kereszt1 feher_kereszt2

 

A szekcsői Fehérkereszt históriája

Abban az időben 1706-ot írtunk, az országban dúlt a Rákóczi szabadságharc.

Szekcsőn Béri Balogh Ádám brigadéros ezredes lovasai, huszárai táboroztak. A falu bírája Frányó Mihály nevű gazda volt, ennek volt egy szépséges szép Ilonka nevű leánya. Ahol e történet kezdődött, az a Frányó bíróék háza. E lakóház ma is áll lent a Duna-parton (ez 1972-es állapot, ma ennek a helyén egy új ház áll), ma is Frányók lakják, a hajdani Frányó bíróék leszármazottai. A faluban állomásozó kuruc lovasok kapitánya Fejér János nevű huszárkapitány volt, e kapitány beleszeretett Frányó Ilonkába. Köztük meghitt szerelmi kapcsolat alakult ki, Ilonka is szerette az ő Jancsiját. Közben az osztrák császár seregei elfoglalták Dél-Magyarországot, köztük Szekcsőt is. A határvonal a kuruc és labanc csapatok közt Várdomb falu határában alakult ki. Fejér János kapitány az éjszaka leple alatt, amikor Szekcsőről az osztrákok kiverték őket, a bátai réteken és a bődei erdőn át eleljött szíve választottjához Szekcsőre, Ilonkához. A bírónál a borospincében gyakori volt a tivornya, mulatozás. Egy ilyen alkalommal a helyi rác pap is részt vett Frányóéknál az eszem-iszomon. A pap észrevette, hogy az udvarban nyergelt lovak vannak, s Ilonka szobája előtt kuruc strázsa őrt áll. A rác pap egy alkalmas pillanatban elosont a pincéből, és szaladt jelenteni a látottakat az uradalmi kastélyban kvártélyozott vasas németeknek- Ezek parancsnoka vérszemet kapva a hallottakon, körülzáratta Frányóék házát, és megkezdődött az egyenlőtlen iszonyú küzdelem. Fejér János kapitány ez alkalommal negyedmagával volt Ilonkáéknál. A strázsát álló huszárt lelőtték, erre a kapitány és két legénye az utcára ugrott az ablakon keresztül. Az osztrákok jobban az udvarban várták őket, de így is bentrekedtek a zárógyűrüben. Kardot és pisztoly t rántva hátráltak, a küzdelem végén néhány sebesült és öt halott osztrák, valamint Fehér János kapitány és két legénye maradt holtan az utca porában. Egy magyar huszárnak sebesülten sikerült kitörni a vasasok halálos gyűrűjéből, és megvinni a gyászos hírt Várdombra a századának. A kurucok táborában a kapitányukat vesztett lovas század bosszút esküdött kapitányuk és két társuk haláláért. Kérve-kérték Balogh Ádám brigadérost, járuljon hozzá ahhoz, hogy átbújván az osztrákok frontvonalán lejöhessenek Szekcsőre bosszút állni a történtekért. Béri Balogh Ádám brigadéros engedélyezte a megtorló akciót, de csak pár nap múlva a történtek után, mondván, várni kell, amíg elül a felkavart por. Így is lett, eljött a várva-várt nap, az egész század felkészült a bosszúállásra. A lovak lábait rongydarabokkal kötötték be, hogy ne hallatsszék még a lábdobogásuk se. Libasorban átcsúsztak az osztrákok frontvonalán. Alkonyat után indultak Várdombról, és éjfélkor már a szekcsői felső Bődében voltak. Megtartották az utolsó harci megbeszélést, hogy hogyan csapnak le a vasasokra. Otthonosan mozogtak ők a községben, ismertek itt minden zegzugot, hiszen több hó­napon keresztül itt állomásoztak. Éjfélkor, mint a pokol ördögei , úgy rontottak rá a kastélyba kvártélyozott osztrá­kokra. Hajnalra elült a csatazaj a kastély udvarán, és körülötte az utcán hevertek a lekaszabolt vasasok fejei, mint ősszel a kukoricásban a tök. Az osztrákok közül ötvenkilenc elesett, a kurucoknak halottjuk nem lett, csupán néhányan megsebesültek. Az akkori időben a Duna fő ága Baracska felől folyt, Szekcsőnél csupán a mellékága. Ez a Duna-ág a krónika szerint áradáskor néhány dobásnyi, szárazabb időben néhány lépésnyi széles volt. A történettel egy időben éppen áradás volt a Dunán. A szigeti oldalról úgy lehetett átjutni állatokkal vagy szekerekkel a Dunán, hogy le volt ásva a túlsó és innenső partján két hatalmas tölgyfaoszlop, közöttük kötelet feszítettek ki és fadereglyét, kompot húztak át rajta oda és vissza. A révészek egy alszögi cigánycsalád tagjai voltak, azok látták el az átkeléssel kapcsolatos feladatok.(Nemrég még éltek Révész nevű cigányok a községben, hajdani révész cigányok leszármazottai. Az akkori korból maradt rájuk a Révész név.) A kurucok megtudták, hogy kapitányuk és két társuk haláláért a fő felelős a rác pap. A papot elfogták és egy nagy követ kötöttek a nyakába, melyet a papnak kellett az ölében vinni, lekísérték a Duna partjára, ott ítéletet hirdettek a nép nagy szitkozódása közepette fölötte, és belökték a kompba. A révész cigányok a Duna közepére húzták a kompot, ahol a vízbe lökték a papot, a feljegyzés szerint elől a kő, utána ő. Elégtételt vettek kapitányuk és két társuk haláláért. A rác pap vízbe fojtása után felszedték kapitányuk és két társuk három napja az utca porában fekvő és meggyalázott holtestét, a falu északi részén az országút mellett helyezték el őket örök nyugalomba. Búcsút véve tőlük, ahogy jöttek, úgy el is mentek csendesen, szívükben a sorsban megnyugodva. Néhány év múlva egy ismeretlen ácsmester egy durva fakeresztet készített sírjuk fölé, a falu népe három fát ültetett a három hős emlékére. Azóta a fakereszt rég elkorhadt, helyébe 1842-ben kőkeresztet állítottak, ami a mai napig is áll. A három fából már csak egy van és a nép ajkán a falu felső végén álló kőkereszt ma már csak Fehérkereszt néven ismeretes.

Az eredeti latin nyelvű forrást lefordíttatta, az utókornak megmentette: Gyuricza József.